Vissza a normál nézetre

Gazdász gólyatábor: két vállra fektették a szeniorokat

A 334 nappali tagozatra felvett „gazdász gólya” több mint a fele, 175 fiú és lány vett részt a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar gödöllői kampuszon megrendezett gólyatáborában.

Szombattól kedd reggelig mondhatni jó néhány „kreditet” szereztek, információkban, barátságok kötésében mindenképp előnyre tettek szert a gólyatáborozók a többi felvettel szemben. Hiszen ismerkedtek az intézménnyel - amely a szeptember 7-i tanévnyitó után alma materük lesz -, tanáraikkal, szakvezetőikkel, s a felettük tanuló szeniorokkal, akik megosztották velük évek során megszerzett tudásukat az egyetemista létről. Sőt, a szombat esti megnyitó végén még el is játszották a leendő mezőgazdászok egy napját a még rájuk is csak váró nagybetűs életből.

Hétfőn kora délután rektori fórumot tartottak az I-es előadóban. Az esemény bevezetőjében dr. Tőzsér János rektor elmondta, hogy az MKK a hazai agrár-felsőoktatás élén halad. És nemcsak azzal, hogy bizonyos szakokon több hallgatója van, mint az összes többi agrárkarnak, hanem oktatási és kutatási eredményeinek minőségével is. Ehhez azonban szükség van a hallgatók tevőleges hozzájárulására, nevezetesen a tanulásra. Figyelmeztetett: tanuljanak, szórakozzanak, sportoljanak, de mindent a megfelelő arányban!  Ha a jó tanácsot megfogadják, a vizsgaidőszakban sem csapnak össze a hullámok a hallgatók feje felett.

Dr. Tasi Julianna  oktatási- és ifjúsági dékánhelyettes megosztotta a gólyákkal a tanárokat a tanév kezdésekor foglalkoztató kérdéseket. Milyenek lesznek az elsősök? Mennyire tisztelik majd a tanárokat? Komolyan veszik-e majd a tanulást? Általában az előbbiben nem csalódnak, az utóbbiban azonban tapasztalni hiányosságokat, habár az évről-évre emelkedő felvételi ponthatárok miatt egyre felkészültebb hallgatók ugorják át a lécet.  A tanárok célja változatlan: átadni a tudás minél nagyobb részét. Az átvétel pedig szorgalommal, céltudatossággal és kitartással sikeres lehet. Kifejezte bizakodását, hogy az alapszakosak harmada-fele tovább kíván majd tanulni mesterszakon, Gödöllőn.

Nagy László kari kollégiumi igazgató elmondta, hogy az MKK-ra felvettek közül 187-en jelentkeztek kollégiumba. Megdicsérte a jelentkezőknek az előírt dokumentumok benyújtásában megnyilvánult precizitását – aminek megőrzését a jövőben is kérte. Leszögezte, mindent megtesznek azért, hogy teljesítsék az igények kilenctizedét. A kar és az egyetem igyekszik biztosítani az alapvető feltételeket egy értékes diploma megszerzéséhez, de az igényeket ti támasszátok; kérdezzetek, mondjátok el, mit szeretnétek, hangsúlyozta.

Nagy Dániel, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke azzal a biztatással köszöntötte a gólyákat, hogy az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményébe nyertek felvételt. A rektori fórum négy éve indult el és a mai napig működik a gólyatáborokban, mutatva, van kapcsolat és partnerség a hallgatók és egyetem vezetése között. Ismertette a kari és egyetemi hallgatói önkormányzat működését, jogosítványait. Kérte a hallgatókat, hogy mindig keressék a kapcsolatokat az önkormányzatokkal, osszák meg velük ötleteiket, kéréseiket. A HÖK-ök más egyetemi diákszervezetekkel is együttműködnek, tette hozzá.

Végül Fehér Balázs, a kari HÖK elnöke szólt, aki kiemelte: a gólyatábor első két napja probléma nélkül zajlott a szép számú résztvevővel.

A fórum következő részében a gólyák tették fel kérdéseiket. Érdekes volt tapasztalni, hogy szinte kizárólag a tanulmányokkal kapcsolatos információkat kértek. Így például: miként lehet átkerülni önköltséges képzésből állami ösztöndíjasba, továbbá mi a feltétele annak, hogy az állami ösztöndíjas hallgató megőrizze ezt a státuszát. Dr. Tasi Julianna utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy jogszabályi előírás szerint két félév átlagában 18 kreditpontot kell elérni. A félévente megszerezhető kreditek száma 27-33 között mozog. Javasolta a kari honlapon elérhető tanulmányi tájékoztatók valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzat elolvasását.

Egy kérdésre válaszolva dr. Tőzsér János elmondta, támogatja a Corvinus Egyetem budai karainak a Szent István Egyetembe történő integrációját – aminek előzménye is van -, valamint az intézmény szakegyetemi jellegének erősítését. Hozzátette azonban, hogy a fenntartói döntések még nem születtek meg. Mindenképpen szorgalmazta ugyanakkor a meglévő karok közötti együttműködés erősítését, amikből a hallgatók is profitálhatnak.

A fórumot követő ebéd után sporttal folytatódott a gólyatábor. Az egyetemi csarnokban először a gólyák és a szeniorok csaptak össze fociban. A rendkívül változatos mérkőzés sorsát csak büntetőrúgásokkal tudták eldönteni. A gólyák diadala jelezte, hogy az új generációk mindig utat törnek maguknak.

 

Kép és szöveg: Balázs Gusztáv