Vissza a normál nézetre

Európa bajnok lett a Gazdasági Kar hallgatója

A közelmúltban rendezték meg az olaszországi Lignano Sabbiadoroban a felnőtt Shotokan Karate Európa bajnokságot, melyen kata versenyszámban 1. helyezést ért el Tordai Botond, a békéscsabai Gazdasági Kar hallgatója.

Botond Nagyszalontán ismerkedett meg a sportág alapjaival 7 éves korában. Edzője nagybátyja volt. Az ő elvesztése óta egyedül készül a versenyekre.

A jelenleg műszaki menedzser szakos, nappali tagozatos hallgató elmondta, nem könnyű összeegyeztetni tanulmányait az élsporttal, de tanárai tolerálják a felkészülés és a versenyek miatti hiányzásait és segítenek a lemaradás pótlásában.

A sportoló célja mindenekelőtt a diploma megszerzése, valamint további sportsikerek elérése. Nyáron több nemzetközi versenyt rendeznek, amelyen a békéscsabai kart is képviselve szeretne minél jobb eredményeket elérni. Mint mondta, ezzel szeretné meghálálni az egyetem támogatását, hiszen évek óta a kar sportkomplexuma szolgál felkészülése helyszínéül, illetve kiegészítő ösztöndíjban részesül sport tevékenységéért.

 

Baran Ádám

SZIE-GK, ifjúsági referens