Vissza a normál nézetre

Együttműködés a Sapientiával

Együttműködési megállapodást írt alá április 27-én a Sapientia egyetem csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karának és a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának vezetősége. Az intézményvezetők ígérik, kézzelfogható eredménye lesz a kezdeményezésnek, adta hírül a szekelyhon.ro hírportál.

„Célunk a térségi igényeknek megfelelő mesterszakok beindítása” – foglalta össze tömören a tervüket a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja, Biró A. Zoltán, aki szerint a kétlépcsős egyetemi oktatás első, alapszintű képzésében már megfelelő oktatói bázissal rendelkeznek, ám a második, vagyis a mesterképzés beindításához olyan tanárokra van szükség, akik többek között docensi fokozattal rendelkeznek. „Szükségünk van a gödöllőiek támogatására, segítség nélkül nehéz lenne beindítani a mesterképzést és megszerezni az ehhez előírt tudományos fokozatokat” – magyarázta Biró.

Villányi László, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja a megállapodást követő lépésekről beszélt. Mint elmondta, elsőként azt vizsgálják meg, hogy Csíkszeredában milyen mesterképző szakokra lenne igény, majd ezt követően előkészítik a beindítás intézményes kereteit. „Gödöllői karunkon közel egy tucatnyi mesterszak működik, azok közül a közeljövőben néhányat Csíkszeredában is beindítanánk. Ha az igények úgy hozzák, akár levelező formában is elkezdődhet a mesterképzés” – magyarázta Villányi.

A magyar kormány részéről jelen volt Gyetvai Árpád, az Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának osztályvezetője. Újságírói kérdésre elmondta, a magyar kormány célja egy egységes Kárpát-medencei magyar oktatás megszervezése, továbbá a mesterképzések segítségével a szülőföldön való továbbtanulás, illetve boldogulás megteremtése.

Egyébként nem előzmény nélküli az ilyen jellegű – a Sapientia és egy magyar egyetem között létrejövő – megállapodás: az Sapientia Egyetem Gazdaság- és Humántudományok Kara és a budapesti Corvinus Egyetem tavaly kötött együttműködése következtében Csíkszeredában 2010 őszén beindult a Vezetés és szervezés mesterképzés.