Vissza a normál nézetre

Egyetemekkel állapodott meg a mezőhegyesi ménesbirtok

Együttműködési megállapodást kötött november 14-én a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. az Állatorvos-tudományi Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Kaposvári Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel, a Szent István Egyetemmel és a Testnevelési Egyetemmel a Magyar Tudományos Akadémián.

A ménesbirtok kiemelt oktatási, kutatási és fejlesztési bázisként kapcsolódik be a hazai felsőoktatási rendszerbe.

Az MTI híradása szerint Farkas Sándor, a ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy egy éve került újra teljesen állami tulajdonba a ménesbirtok, majd megalkotta az Országgyűlés azt a törvényt, amely szerint Mezőhegyest a magyar felsőoktatás bázisává kell fejleszteni. A törvény megteremtette a 8200 hektárnyi területtel rendelkező birtok hatékony gazdálkodásának feltételeit is.

A gazdaság egyebek mellett ezer jó genetikai állományú szarvasmarhával, valamint a Mezőhegyesen honos mindhárom lófajta - nóniusz, furioso-north star, gidrán - összesen 370 egyedet számláló törzsállományával rendelkezik.

Az 1784-ben alapított ménesbirtok elindult azon az úton, amelynek a végcélja, hogy Közép-Európa egyik legfejlettebb ménesgazdaságává váljék - tette hozzá.

A tervekről elmondta: a költségvetés támogatásával a napokban elindítják közbeszerzés nyomán egy világszínvonalú szarvasmarhatelep létesítését, majd egy olyan ipari parkot építenek, ahol hosszú távon biztosítva lesz a vetőmag feldolgozása és tárolása. Elvégzik továbbá 24 műemlék épületük rekonstrukcióját, valamint a jelenlegi 2100-ról 5 ezer hektárra tervezik növelni az öntözhető termőterületüket - közölte.

Elképzeléseik között szerepel az is, hogy megfelelő fejlődési pályára állítsák a hátrányos helyzetű dél-békési térséget - mondta Farkas Sándor.

Sótonyi Péter, az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy a ménesbirtok hiánypótló képzést kínál, hiszen az agrár-felsőoktatásban óriási igény mutatkozik a gyakorlati ismeretek elsajátítására. A hallgatók olyan kompetenciákra tehetnek szert, amelyek elsajátítását az egyetemek nem tudják biztosítani. Ugyanakkor az egyetemek is tudnak abban segíteni a társaságnak, hogy Európa egyik legfejlettebb agrárgazdaságává váljék - mondta a rektor.

Pap István vezérigazgató kiemelte, hogy a gazdaság már ma is szerepet vállal a középfokú oktatásban, hiszen átvette a helyi agrárképző szakiskola irányítását, most pedig a felsőoktatás szereplőivel jött létre együttműködés.

A megállapodás értelmében a ménesbirtok tangazdasági képzés keretében szervezett gyakorlati oktatási, kutatási és fejlesztési program helyszíne lesz. A felsőoktatási intézmények hallgatói gyakorlatra alapozott képzésben, közös oktatási-kutatási programokban vehetnek részt.

A hallgatók szakmai és tantervi terepgyakorlatokon, valamint a ménesgazdaság egyedülálló üzemágainak kiemelt gyakorlati oktatásában részesülnek, ez az öntözéses gazdálkodást, a vetőmagtermesztést, a környezetgazdálkodást, a szarvasmarha-tenyésztést, a védett történelmi lófajták tenyésztését és a szakszolgáltatás-szervezést egyaránt magában foglalja.

Forrás: MTI