Vissza a normál nézetre

Az Eszterházy Főiskola csapata nyert Gödöllőn

A Szent István Egyetem gödöllői sportcsarnokában Országos Egyetemi Kispályás Labdarúgó Fesztivált rendezett a Magyar Labdarúgó Szövetség november utolsó hétvégéjén. Az ország egész területéről 14 egyetem több mint 120 hallgatója mérte össze erejét.

Reggel fél 9-től este nyolcig két teremben folyamatosan pattogott a labda - mondta Őze Tibor az MLSZ Grassroots menedzsere, a fesztivál szervezője - hiszen 26 mérkőzés után alakult ki a végső sorrend.

A mérkőzéseket megtekintette dr. Hédi Csaba, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség főtitkára is.

A Magyar Labdarúgó Szövetség már negyedik éve támogatja azokat az egyetemeket, ahol rendszeres kispályás bajnokságokat rendeznek, idén pedig a Debreceni Egyetemmel közösen nyári, a Szent István Egyetemmel őszi fesztivált rendezett az egyetemeket reprezentáló csapatok számára.

- Minden költséget vállaltunk, a csapatoknak csak az utazást kellett finanszírozniuk, ezzel is ösztönözni kívántuk a hallgatókat a rendszeres testmozgásra. A helyezettek díjaztuk, ezen kívül több mint 60 labdát osztottunk ki a résztvevő csapatok között. Az értelmiség minden társadalomban tudatformáló réteg, ezért is örülünk a nagyszámú résztvevőnek, hiszen az itt megjelentek rendszeresen futballoznak. A torna igen jó hangulatban, sportszerű keretek között zökkenőmentesen zajlott le, és edzői szemmel nézve is magas színvonalúak voltak a mérkőzések. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a kiváló rendezésért Balázs Zoltánnak, a gödöllői egyetem rektori megbízottjának. Jövőre tovább akarjuk szélesíteni a résztvevők számát, ennek érdekében a jövő év elején együttműködési megállapodást írunk alá Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel - tette hozzá Őze Tibor.

Az egyetemi futball népszerűségét jelzi, hogy 8 felsőoktatási intézményben ez év novemberétől Grassroots szervező tanfolyam indul, jövőre pedig további egyetemek kapcsolódnak be az oktatásba. Ezen a tanfolyamon az amatőr labdarúgás területén tevékenykedők sajátítanak el alapfokú labdarúgó-szakmai, egészségügyi és szervezői ismereteket.

A gödöllői torna végeredménye:

1. Eszterházy Károly Főiskola, Eger

2. Budapesti Műszaki Egyetem

3. Rendőrtiszti Főiskola

4. Deberceni Egyetem

A torna gólkirálya: Tóth Dávid 7 gól (BME)

A legjobb kapus: Csernyi Richárd (Debrecen)

A legjobb mezőnyjátékos: Nagy Roland (Eger)

Forrás: mefs.hu