Vissza a normál nézetre

Ajánlás Kosáry Domokos-díj adományozására

A Szent István Egyetem Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított. Az Alapító Okirat szerint a „díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.” A rangos elismerésben jelenlegi és volt egyetemi könyvtárosok, levéltárosok, egyetemi oktatók és kutatók (dolgozók), valamint egyetemen kívüli személyiségek részesülhetnek.

A díjazott személyére egyének és testületek (egyetemi karok és egyéb egyetemi szervezeti egységek, külső szakmai szervezetek) tehetnek javaslatot. Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2020. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére. A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium készíti elő a javaslatot, amelyet az egyetem Szenátusa véleményez. A díjat a SZIE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Az érem Csikai Márta Munkácsy-díjas szobrász alkotása

Felhívás

Jelölő nyomtatvány

Alapító Okirat