Vissza a normál nézetre

Áder János köztársasági elnök előadása Egyetemünkön

Áder János köztársasági elnök 2017. november 21-én 10 órakor előadást tart a Szent István Egyetem gödöllői campusán, a Tudástranszfer Központ 9. előadótermében. Elnök úr előadása a klímaváltozás, a vízválság, a fenntarthatóság és annak gazdasági-társadalmi összefüggéseinek témakörét öleli fel. Elnök úr az előadását követően lehetőséget biztosít a hallgatóság számára szakirányú, az előadás témájához kapcsolódó kérdések feltevésére.

Az előadáson való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, mely a mai napon lezárult.  Kérjük a munkatársakat és a hallgatókat, hogy az előadás napján, jövő kedden legkésőbb 9.30-ig érkezzenek meg a Tudástranszfer Központba és regisztráljanak a helyszínen, valamint legkésőbb 9.45-ig foglalják el helyüket az előadóteremben a hoszteszek irányításával. A helyszíni regisztráció a karok és nem kari jogállású szervezeti egységek által leadott névsor alapján történik. Utólagos, helyszíni jelentkezésre nincs lehetőség. Kérjük, hogy az előadás alatt minden mobiltelefont kapcsoljanak ki vagy repülő üzemmódba állítsák a készülékeket. Fényképek készítése engedélyezett az előadás alatt.

Kérünk minden résztvevőt, hogy ügyeljenek a Köztársasági Elnöki Hivatal által előírt szigorú biztonsági előírások és a fent jelzett időpontok betartására.