Vissza a normál nézetre

HAESF ösztöndíj

A Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap (HAESF) új ösztöndíjprogramot hozott létre.

Az immár három éve működő HAESF új ösztöndíjat alapított. Idén először lehet támogatást nyerni az Egyesült Államokban végzendő egyetemi tanulmányokra is.

A University Academic Scholarship elnevezésű, egy évig terjedő ösztöndíj támogatásával a legígéretesebb magyar egyetemi hallgatók két egyetemi félévet tölthetnek az Indiana University, Bloomington-ban.

Az ösztöndíj teljeskörű anyagi támogatást nyújt harmadéves egyetemi hallgatóknak egy egyetemi tanévnek az elvégzéséhez. Fontos pályázási feltétel, hogy a pályázó itteni intézménye előzetes jóváhagyását adja az Egyesült Államokban felveendő kurzusokra. Így az ösztöndíjas hazatérése után a kint elvégzett kurzusok mindenképpen beszámításra kerülnek a magyar diplomának a megszerzéséhez. A program egyedisége abban áll, hogy a felvett egyetemi kurzusok mellett a magyar ösztöndíjasok számára speciális, az országot ismertető programokat is készítenek és integrálódásukat tanulmányi tanácsadó is figyelemmel kíséri. Így gazdag, átfogó, és tanulmányaikon messze túlmenő élményben lesz részük az ösztöndíj nyerteseinek.

Az új ösztöndíjprogram bevezetése tükrözi a HAESF azon törekvését, hogy a legígéretesebb magyaroknak tanulmányi- és karrier pályájuk szinte minden szakaszában támogatást nyújtson. Az új ösztöndíj mellett továbbra is lehet a már meglévő három HAESF ösztöndíjra pályázni.

Az Egyetemi Ösztöndíj (Undergraduate Fellowship) keretében végzős egyetemi hallgatók, illetve friss diplomások mehetnek ki minimum 6, maximum 12 hónapra az Egyesült Államokba neves amerikai cégekhez szakmai gyakorlat elvégzése céljából. A jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező Senior Ösztöndíj (Senior Leaders and Scholars Fellowship Program) nyertesei komoly anyagi támogatásban részesülnek önálló szakmai projekteknek, kutatásoknak a megvalósításához. Végül a tavaly létrehozott Graduális Ösztöndíj (Graduate Scholarship) jelenleg is biztosít kiegészítő anyagi támogatást diplomásoknak az Egyesült Államokban történő professzionális, posztgraduális képzésekhez.

Legkésőbb 2007. április 1-ig lehet pályázni mind az Egyetemi, mind a Senior Ösztöndíjra. Az új Egyetemi Tanulmányi Ösztöndíjra, illetve Graduális Ösztöndíjra pedig 2007. április 15-ig várjuk a jelentkezéseket.

Az ösztöndíj odaítélésénél a fő szempont, hogy a hazatérő pályázó az Amerikában szerzett tapasztalataival milyen mértékben tud majd hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez.

EGYETEMI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM - ÚJ!

(UNIVERSITY ACADEMIC SCHOLARSHIP)

Kik pályázhatnak? Ötéves képzésben részt vevő harmadéves egyetemi hallgatók.

Tanulmányi ösztöndíj két egyetemi félévre. Indiana University, Bloomington

Jelentkezési határidõ: április 15.

EGYETEMI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM

(UNDERGRADUATE FELLOWSHIP)

Kik pályázhatnak? Végzõs egyetemi hallgatók vagy friss diplomások.

6-12 hónapig terjedõ szakmai gyakorlatok neves

amerikai cégeknél a legtehetségesebb magyar fiataloknak, teljes anyagi

támogatással.

Jelentkezési határidõ: április 1.

SENIOR ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM

(SENIOR LEADERS AND SCHOLARS FELLOWSHIP PROGRAM)

Kik pályázhatnak? Legalább nyolc év

szakmai tapasztalattal rendelkező vezetők és tudósok.

3-12 hónapig terjedõ ösztöndíjak a legkiválóbb

magyar szakembereknek, önálló projektek megvalósításához az Egyesült

Államokban.

Jelentkezési határidõ: április 1.

GRADUÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM

(GRADUATE SCHOLARSHIP)

Kik pályázhatnak? Diplomások.

3 évig terjedő anyagi támogatás a legmagasabb képzési fokozat megszerzéséhez, vagy

1 évig terjedő anyagi támogatás szakmai, posztgraduális és egyéb professzionális képesítést nyújtó programokhoz.

Jelentkezési határidõ: április 15.

További információ: www.haesf.org

HAESF, 1062 Budapest, Andrássy út 61., I/5.

Hungary