Vissza a normál nézetre

189 millió forint támogatást nyert az Ybl Kar

 

Összesen 9,28 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el épületenergetikai korszerűsítésre állami felsőoktatási- és egészségügyi intézmények - jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyekért felelős államtitkára vasárnap a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán, Budapesten. A kar ebből 189 millió forintot kapott.

Nagy Anna kormányszóvivő, a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón ismertette: az összeg mintegy felével, 4,5 milliárd forinttal kórházépületek energiahatékonyságát javíthatják, 4,7 milliárd forint pedig felsőoktatási intézményeknek jut az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) vissza nem térítendő támogatásaként.

Az államtitkár a 9,28 milliárd forint értékű pályázatok eredményeként megvalósuló beruházások hatását számszerűsítve közölte: ezeknek az intézményeknek évi 130 ezer gigajoule energia megtakarításával 400 millió forinttal csökken az energiaköltségük, és 30 ezer gigajoule energiát termelnek majd évente a beépített megújuló energiaforrások. A leginnovatívabb technológiákra is nyertek el támogatást, amit a magánszféra számára mintaprojektnek tekintenek - fűzte hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy a beruházásoknak gazdaságélénkítő és munkahelymegtartó hatásuk is van.

Az 1901-ben épült intézmény épületenergetikai korszerűsítésére 189 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara - közölte a kar dékánja Makovényi Ferenc.

A tervek szerint két éven belül befejezik az energetikai beruházást: a tetőtér hőszigetelését, a világításnak és a nagy előadóterem hűtés-fűtésének korszerűsítését. A 12-13 év alatt megtérülő beruházás nyomán 18,1 százalékkal, évi 1.588 gigajoule-lal csökken az energiafelhasználás, ami évi 1,83 millió forint megtakarítást jelent - mondta a dékán.

(MTI)