Vissza a normál nézetre

Partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Szent István Egyetem

2012. november 23.

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE).

A megállapodást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Solti László, a SZIE rektora csütörtökön Budapesten írta alá.

A megállapodás értelmében a minisztérium stratégiai partnerként számít a Darányi Ignác Terv, valamint a Wekerle Sándor Terv konkrét programjainak kidolgozásában és megvalósításában a Szent István Egyetem közreműködésére.

A dokumentum rögzíti, hogy a természeti erőforrások és értékek megőrzése, a felelős fenntartható gazdálkodás, a mezőgazdaságés a vidék fejlesztése, az épített és természeti környezet védelme, a természeti értékek megőrzése a XXI. században egyre inkább felértékelődő, egymással szorosan összefüggő, nemzetbiztonsági jelentőségű stratégiai feladat.

A vidékfejlesztési miniszter a dokumentum aláírásakor kiemelte: a megállapodás célja, hogy a vidék erősítése érdekében a minisztérium és a SZIE összehangolja tevékenységét. Hangsúlyozta: a SZIE olyan tudásbázissal, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és kutatói, oktatási háttérrel rendelkezik, amely segíteni tudja a VM jogalkotói, szakmai és ágazatépítő, szervező tevékenységét.

Solti László rektor hangsúlyozta, hogy a Szent István Egyetem minden, a mezőgazdasághoz és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó korszerű felsőfokú ismeretet napra készen kíván átadni hallgatóinak, ezt az egyetem intézményfejlesztési terve is rögzíti. Ehhez a feladathoz nélkülözhetetlen az egyetem és a szaktárca szoros együttműködése.

Forrás: http://www.agronaplo.hu/hirek/7164