Vissza a normál nézetre

Diplomaosztó a Lovas Világkupán

2012. december 02.

Gödöllőre is vetült fény a Papp László Budapest Sportarénában a télre forduló hétvégén hatodszor megrendezett Lovas Világkupán, s nemcsak azért, mert a városunkban élő Lázár testvérek neve fémjelzi az eseményt, hanem azért is, mert már harmadik alkalommal osztották ki a Szent István Egyetemen megszerzett lovastanár (hippológus) diplomákat.

Az okleveleket a szombat esti négyesfogat hajtó versenye előtt adta át dr. Solti László rektor.
A friss diplomások a gazdasági- és lovasélet legkülönbözőbb területein szerzett gyakorlati ismeretekkel, továbbá felső- és középfokú nyelvvizsgával kezdték meg tanulmányaikat két évvel ezelőtt.
Jelentős a kötődésük a lovakhoz: 160 saját lovuk van. Húszan különböző szintű lovas végzettséggel rendelkeznek, tízüknek lovas vállalkozása van. Többen lovagolnak, hajtanak.
A lovastanár (hippológus) képzés különlegessége az egyedülálló oktatógárda. Az egyetem öt karának professzorai mellett többek között egyetemi lovastanárok: a tizenháromszoros fogathajtó világbajnok Lázár testvérek, Dallos Gyula mesteredző, a két olimpikon Tuska Pál és Széplaki Pál szakedzők, Kassai Lajos lovasíjász világbajnok, Szalontai Zoltán a westernlovaglás kiválósága és még számos lovas szaktekintély oktat a szakon.
Az új lovastanárok lovaséletünk számos területén kamatoztathatják széleskörű lovas ismereteiket.
A tervek szerint 2013-ban ismét indul a Lovastanár (hippológus) és szervező szak.

Forrás: http://onkormanyzat.mti.hu/hir/27761/diplomaoszto_a_lovas_vilagkupan